Ha a bérkövetelések nyomán bedőlne a magyar egészségügy, talán a politikusok számára is egyértelművé válna, hogy a rendszer működésképtelen - vélekedik a Világgazdaságnak adott interjújában Kaló Zoltán egészségügyi közgazdász.

- Két hónapja maradt a kormánynak arra, hogy megoldást találjon az egészségügyi bérek rendezésére, különben több ezren élesítik felmondóleveleiket. Közgazdász szemmel van reális esélye jelentős fizetésemelésnek?
- A gazdaság jelen állapotában nem lehet jelentős többletterheket bevállalni a közszféra ágazataiban. Ugyanakkor ha azt nézzük, hogy a nagypolitika mindig talál megoldást az olyan helyzetekre, amelyek az ország egészének működését veszélyeztetik - lásd a vasutassztrájkot vagy a BKV helyzetét -, akkor egészen biztosan lesz megoldás. Nemcsak a szlovák, a magyar kormány sem engedheti meg magának, hogy ellehetetlenítse az egészségügyi ellátást. 

- Jelenleg úgy tűnik, ez a felismerés még nem történt meg; ami most zajlik az ágazat vezetése és az egészségügyi érdekképviseletek között, az leginkább időhúzás.
  - Sajnos a nagypolitika számára még mindig nem világos, hogy az egészségügy már most csődben van. Az alacsony bérek nyomán egyre jelentősebb méreteket öltő orvos-, és nővérhiány csak egy azok közül az időzített bombák közül, amelyek mind hangosabban ketyegnek. Ugyanúgy bármikor bedöntheti az egészségügyet a még mindig a kórházi ellátásra épülő, ezért is finanszírozhatatlan ellátórendszer, az egészségügyi technológiák befogadásának és finanszírozásának helytelen gyakorlata, valamint a pénzügyi egyensúlytalanság, amelyben az állami többletforrások hiányában sincs érdemi megoldás a kiegészítő biztosítások térnyerésére és ezen keresztül magánpénzek bevonására.

- Az ellátórendszerbe jó mélyen belenyúlnak most a kórházak államosításával. Ön szerint jó ez az irány?
- Az, hogy az egészségügyi szolgáltatásokat egy központilag irányított rendszerben végezzék, véleményem szerint egyértelmű visszalépés. Egy központi hivatal egységes döntései nehezen hozhatóak összhangba az adott régióban élők helyi szükségleteivel. Pozitív hozadéka lehet ennek a lépésnek, hogy egy centralizált rendszerben sokkal könnyebb lesz keresztülvinni a fekvőbeteg ellátás csökkentésére irányuló döntéseket, amelyeket közvetlenül a rendszerváltás után kellett volna meghozni. A kapacitásokat azonban nem úgy kell redukálni, mint korábban, hogy fűnyíróelv szerint mindenkit megvágunk, mert akkor mindenki veszít. És arra is figyelni kell, hogy csak úgy lehet visszavenni a kórházi ellátásból, ha közben fejlesztjük a járóbeteg-, illetve a háziorvosi ellátást.

- Ennek egyelőre nem látszanak jelei, ahogyan annak sem, hogy koncepcionálisan változtatnának a gyógyszerek és nagy értékű eszközök befogadásának gyakorlatán.
  - A tűzoltás és a stratégiai tervezés kényszerűen egybemosódik az amúgy kiváló szakembereket felsorakoztató szakállamtitkárságnál, és az ágazati vezetés emiatt olykor csak követője, de nem alakítója az eseményeknek. Zárójelben jegyzem meg, hogy ezen sokat segíthetne, ha nem akarnának egy nagyon szűk csapattal véghezvinni mindent, amelynek a tagjai már a szívinfarktus határáig leterheltek. De visszatérve a kérdésre, az egészségügyi technológiák befogadásának egyszer volt egy nagyon előremutató időszaka, amikor igyekeztek az objektív tudományos kritériumok és a költséghatékonyság szerepét növelni a döntésekben. Ezt hívják bizonyítékokon alapuló egészségpolitikának. Jelenleg a folyamatot jól ismerő bennfentes szakértők segítenek a cégeknek abban, hogy sikerrel lobbizzanak a tb-nél a termékeikkel. Csakhogy mivel a felhasználható pénzkeret nem bővül, muszáj beépíteni a szisztémába valamiféle gátat. Így volumenkorláttal csökkentik a betegek hozzáférését a szükséges, de drága technológiákhoz. Ha megnéznénk például, hogy mennyi idő telik el attól, hogy egy átlagbetegnél daganatot diagnosztizálnak addig, amíg megkapja a megfelelő terápiát, megkockáztatom, nagyon durva számot kapnánk. Miközben papíron szinte minden elérhető ma a magyar közfinanszírozott egészségügyben.

- Úrnak mutatjuk magunkat, miközben lyukas az alsónk ülepe.
- Pedig nem kellene, hogy az legyen. Minden lehetőség adott ahhoz, hogy a jelenleginél lényegesen megbízhatóbb finanszírozási forrásokhoz juttassuk az egészségügyi rendszert. Ehhez egyrészt növelni kellene a járulékfizetők körét és korlátozni az egészségügyi szolgáltatásokat jogosulatlanul vevők számát. Másrészt rendkívül fontos lenne, hogy az egészségügyi forrásteremtés tervezhető és címkézett legyen. Sajnos a népegészségügyi termékdíj adóvá alakítása ezzel éppen ellentétes irányba mutat, mert az adójellegű forrásokból az állam az aktuális gazdaságpolitikai helyzettől függően bármikor elvehet. Múlhatatlanul fontosnak tartom továbbá a kiegészítő egészségbiztosítási piac tudatos építését, mert az ágazatnak szüksége van az ezekből befolyó milliárdokra. A munkáltatók egészségpénztári befizetéseinek közteher-mentessége ehhez akár egy óriási lendületet is adhatna. Ez azonban csak akkor válhat az egészségügyi szektor jelentős bevételi forrásává, ha a közfinanszírozott ellátási kör pontosabb definiálásával a biztosítók érdemi kiegészítő szolgáltatáscsomagot kínálhatnának tényleges egészségügyi ellátásokra.

Forrás: Világgazdaság Online